Lucskos káposzta másképpen

 Hozzávalók:

  • 1 fej fehér káposzta
  • fél kiló hús: fele-fele arányban marha és disznó
  • 1 darabocska füstölt szalonna
  • 1 hagyma
  • csombor, kapor, só, bors
  • 1 kanál liszt, 4 kanál tejföl
  • ecet ízlés szerint

Elkészítés 1:

  • a húst kockákra vágjuk, kevés sóval, borssal feltesszük főni
  • hozzáadjuk az apróra vágott hagymát
  • a szalonnát egészben hagyva bevagdossuk, hozzátesszük ezt is
  • a csombor és kaporszálakat összefogjuk, megkötjük fehér cérnával, majd beletesszük a levesbe
  • lefödjük és addig főzzük, míg a hús félig megpuhult
  • ezután a felvágott káposztát hozzáadjuk, együtt főzzük puhára kislángon
  • a lisztből és tejfölből habarás készítünk, hozzáadunk egy meregetőkanál leves és a kályháról levett leveshez adjuk
  • apróra vágott friss kaporral és csomborral még megszórjuk
  • sózzuk, ha szükséges, majd savanyítjuk ízlés szerint ecettel
  • tejföllel, csípős paprikával tálaljuk

Lucskos káposzta kisgyermekeknek

Hozzávalók:

  • 1 negyed káposzta
  • 5-6 kocka sovány disznóhús
  • 1 nagyobb szár murok
  • 1 kis hagyma
  • friss kapor, csombor
  • liszt, tejföl
  • kevés tengeri só, de elhagyható
  • negyed citrom leve

Elkészítés:

  • feltesszük a húst az apróra vágott hagymával főni
  • mikor félig megfőtt, hozzadjuk a felvágott káposztát és a murkot
  • együtt főzzük, amíg megpuhulnak, levesszük a tűzről
  • 1 kiskanál lisztet elkeverünk 2 kanál tejföllel, a leveshez adjuk
  • citromlével savanyítjuk
  • friss kaprot, csombort szórunk a tetejére

 

Leave a Reply