Sóskaleves

#leves

Hozzávalók:

  • fél kiló sóska (kb. 4 l leveshez)
  • tetszés szerint bármilyen szalonna/kaizer
  • 4 tojás, 1 tojássárga
  • olaj, só, ételízesítő (elmaradhat), 1 kk pirospaprika
  • liszt, tej/tejföl

Elkészítés:

  • a szalonnát kockákra, a sóskát laskára vágjuk
  • kevés olajon a szalonnát megpirítjuk, rászórjuk a sóskát, addig kavarjuk, míg a sóska színe megváltozik (sötétzöld)
  • megszórjuk sóval, paprikával, 2 ek liszttel, még 3-4 kavarunk rajta, felöntjük vízzel
  • tojásrántottát készítünk a négy tojásból (az ötödik fehérjét is hozzá lehet adni, hogy ne pocsékoljunk)
  • amikor a leves főni kezd, hozzáadjuk az apróra felvágott rántottát, 2-3 percig így főzzük
  • levesszük a tűzről, hagyjuk hűlni 1o percet, majd behabarjuk

Tippek:

  • vannak helyek, ahol hagymát is tesznek bele, vagy ahol elhagyják a tojást
  • a sóska szárát sok helyen levágják, eldobják, ez fölösleges
  • ha túl savanyúra sikeredik, cukorral ellensúlyozhatjuk
  • tejföllel tálaljuk

Sóskaleves babáknak, kisgyerekeknek

  • 2 krumplit felkockázunk, megfőzzük
  • hozzáadunk 5-6 felaprózott sóskalevelet
  • 1 éves kor előtt főtt tojássárgát lehet hozzáadni, 1 éves kor után 1 tojásból rántottát
  • turmixolva vagy anélkül 6-7 hónaptól adható, kevés tejfölet vagy jaurtot lehet beletenni